1. fejezet

Az évek tovarepültek. A falu népessége meg csappant, lélekszáma 20lett. Mert aki képes álruhában a nagyvárosba úgy dolgozni, hogy hozzon a falunak élelmet és kis pénzt, persze aki akar, az elmehet, nem köt ide eskü senkit. A fej pánton, pedig csak egy üres lemezeke mutatja a falut, azaz a nagy semmit.

Vezérük Shoka, Nie, Men és az ikrek maradtak az öreg Kewoval.

A kicsik szükségletei nagyjából meg egyeztek még a ruházatuk is ugyan olyan volt. Amit Nie vart nekik miután Men elment dolgozni egy textil készítő üzembe, ahol méter áruval fizetek a jó munkáért.

Mie és Gie elérte a 10éves kort megérettek, arra, hogy megálljanak a saját lábukon de, a szívükre hallgattak és maradtak a faluban pótmamájukkal. Nie időközben felnevelt már öt csemetét akik vissza kerültek igazi szüleikhez. Men-nek nehezebb volt a dolga mivel ő a serdülőkkel bajlódott. Hiába segített az ikrek egyszerűen lenézték őket a nagyobbak.

Teltek az évek egyszer egy csapat rossz indulatú bandita támadta meg a fák közt játszó gyerekeket. Hiába van a falu a fák lombjai közé rejtve.A férfiak már elmentek dolgozni a nők meg hát Men és Men volt ott azzal a 8 kicsivel.

A támadóknak nem volt nehéz dolga két gyerek azonnal elesett. Men védte a maradékot. Nie azonnal egy fa gyökerei közé menekült, hogy védje a pólyást.

Mie és Gie felvették a harcot. A támadok közül kettőt sikerült meg sebezni, de ebkor jött egy kardos fazon és suhintott. Giet húga mentette meg, hátra húzta így a penge nem a nyakát, hanem mindkettőjük szemét találta el. A lendülettől hanyatt estek és az ijedelemtől meg se mertek moccanni.

A haramiák elmentek miután úgy vélték senki nem maradt meg.

Nie lassan elő merészkedett. Gie felült és felsegítette húgát. Körbe pillantottak nem kelletek szavak.

-Segítsetek eltemetni őket – nyögte zsibbadtan Nie és miközben a kis pólyást felkötötte a hátára. Mie könnyeit nyeldekelte mikor az utolsó sírt is be temették.

Nie zokogva kötözte a sebeket

-Ugyan ott találtak el, hogy csináltátok? – szipogja

-Megvédtem Giet, és én is kaptam belőle – motyogta Mie a kötés alatt.

Mindkettőjük bal szeme bánta és az arcuk.

-Nie-chan te sose voltál ninja? – kérdezi Gie a kötöző kezet.

-Valaha igen de a családom el taszított magától a bér harc miatt Men-nel együtt megszöktem mielőtt megöltek volna.

-Minket hol találtatok?

-Az erdőben még régen kitettek titeket és senkinek sem keletetek ezért kerültetek ide az eltűnt faluba.

-Mesélj a falu keletkezéséről! – kérlelték.

-Na jó – mosolyodik el végre – A falu valaha a földön volt, mint bármelyik másik rendes falu de egy horda megtámadta és elpusztított az egész lakosságot. Valaha száznál is többen voltunk és rendes ninja falu volt ez is. Itt nem bántottak senkit de megélni is nehezebb volt. Ezek után csatlakoztak a meg fáradt útonállók és rablók. És megalakult a Tünékeny falu. És mind máig él. Hát már csak 14 főt számlál a lélekszám. – sóhajt és lepillant a sírokra.

-Ne sírj Nie-csan mi itt vagyunk neked…

-És megvédünk – Fogadkozott az iker.

-Köszi – mosolygott Nie.

-Lassan besötétedik, fel kell takatitani a nyomokat, különben észre vesznek. – adta ki az utasítást Nie. Mie és Gie szó nélkül suvikszolták a vért a falakról. Lassan eltűntek a vér foltok. Éjszaka virrasztva várták a hazatérőket.

Shoka ijedt meg leginkább az üres házak láttán.

-Mi történt? – kérdezte az elő óvakodó Niet

-Megtámadtak.

-Kik?

-Egy csapat idegen valami horda szerűség – kotyogót közbe Gie.

-Mégis… - átölelte Niet – csak ennyien maradtatok?

-Igen – szipogta a nő.

-Gie, Mie gyertek ide, hoztam nektek valamit – szol az öreg ninja.

-Mi az Kewo bácsi? – kíváncsiskodott Gie.

-Ez egy nagyon értékes dolog – mutat fel két kicsi golyó szerűséget benne mintával.

-Ez egy sárkány? – csodálkozik Mie.

-Valami hasonló – majd komolyabb hangnemen fojtatta –Most szemetek világáért cserébe megkapjátok ezt, hogy sose felejtsétek el mien az az igazi fájdalom, és hogy milyen árat fizettetek érte.

Másnap este mindenki a ceremóniára készült.

-Meg tanít titeket, hogy kell kegyetlenül és pontosan küzdeni. – majd suttogva hozzáteszi - Ha most nem ordítotok, nem vagytok emberek.

Azzal elkezdte a finomnak nem nevezhető munkát. Először Gie ordított utána Mie küret sorra. Mind ketten elájultak a fájdalomtól így Kewo a csakra segítségével össze tudta kötni a bonyolult szem idevégződéseket. Bevitték őket egy elsötétített házba, mikor fel keltek kaptak enni, este mehettek a fürdőbe, de a szemük szorosan lekötve nehogy fény érje. 5 napig alig beszéltek a külvilággal és egymással csak ültek a házikóba és összefolytak a napok órák percek. A 6. nap Kewo bácsi jött értük.

-Gyertek ki – szolt be az öreg.

-Igen is – mondta rekedten az iker.

-Most pedig – hajtja el a függönyt az ajtó elöl - Meg mutatom, hogy használjátok.

Botladozva követték Kewo bácsit a fényárba az edző terepre.

-Vegyétek le a kötést – utasította a fiatalokat.

Az ikrekkel megfordult a világ mindent élesen, részletesen és pontosan láttak.

-Nos most kössétek fel a gatyátokat, mert nem leszek veletek kíméletes. – ígérte az öreg, és amit mond, vagy ígér azt mindig megtartja. Ezután kezdődött meg a két rosszcsont meg nevelése és tanítása. Az edzés nem volt séta galopp bár futottak eleget. Hónapokon keresztül csak abból állt a napjuk, hogy hajnali kelés és indulás erősíteni vagy technikákat tanulni és késő este fáradtan ágyba zuhanni. Kewo meg is lepődött, hogy úgy dolgoznak mint a gép.